Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


IV. Viktor Kupa Tereske 2011.09.02-03

2011.09.01

 A szabályok:

- nem az összsúly számít, hanem a legnagyobb hal kifogóját díjazzuk.

- minden fajta hal beleszámít a versenyben.

- a halakkal kíméletesen kell bánni (fertőtlenítő és matrac mindenkinek a rendelkezésére áll).

- bárki bárkinek a felszerelésével foghat halat, de azé a hal akinek a felszerelésével fogták.

- csalizni bármivel lehet, etetőanyagot is lehet használni.

- minden versenyző ajándékot kap.

- az első 3 helyezett értékes kupákkal térhet haza.

 

Már minden versenyző izgatottan várta a napot, amikor megmérkőzhettek a negyedik Viktor kupáért. A lefoglalt partszakasz biztosította a versenyzőknek a kényelmes és tágas helyet, ahol senki sem zavarta őket. Kipakolás után látszott csak igazán, hogy mindenki másfajta módszerrel készült, ami azt jelentette, hogy nagyon sokszínű a mezőny, s hogy melyik technika és csali lesz a nyerő azt még senki nem tudhatta előre.

img_0353.jpg

Rögtön első halnak egy 6,15kg ponty került szákba, ami másnap reggelig vezette a versenyt, majd reggel ugyan annak a sporttársnak sikerült feljebb tennie a mércét a többiek felé, egy 8,25 kg-os tükörponttyal. Mindenki fogott halat, de 1-3kg között volt mind. Mentek a találgatások, próbálkoztak a versenyzők mindennel, de nem sikerült semmi. Ráadásul a kapások is elmaradtak déltájba. Nem volt mit tenni ebédszünet.

dscn1123.jpg

Azt hiszem mindenki jól lakott a frissen sütött hússal, amit a nagynéném házi kenyere tett tökéletessé. Folyt a beszélgetés mindenkivel, mindenről, a kis Zalán (egyik versenyzőnk fia, aki éppen ekkor ünnepelt első évét) is vígan játszott, és boldogan majszolt mindent, ami ehető volt.

img_0366.jpg

Délután 3órakkor ismételten beindultak a kapások, de csak a kis pontyok akadtak horogra. Félóra volt hátra, amikor az egyik versenyző nagyobb halat akasztott, nem merte nagyon erőltetni, nehogy elszakadjon a 0,20mm előke. Majd 10 perces fárasztás után szákolta meg a verseny legnagyobb halát, ami 10,5kg-os volt, ezzel együtt a versenyt is megnyerte.

img_0395.jpg

Nagyon jó verseny volt, összességében mindenki jól érezte magát, csak az utolsó percekben dőlt csak el kié lesz a kupa.
 
További fogások a versenyből:

dscn1130.jpg

img_0386.jpg

dscn1125.jpg

img_0376.jpg

img_0355.jpg

img_0374.jpg